A tanulás lehet szórakoztató is egy jó nyelviskolánál

Sajnos túl sok embernek a tanulás szó olyan emlékeket idéz fel, amiket nem igazán szeretnének újraélni. Az iskolában ugyanis elő van írva az, hogy meg kell tanulnunk bizonyos dolgokat. Ha pedig ez nem sikerül, vagy nem akarjuk, akkor annak komoly következményei lehetnek a jövőnkre nézve. Éppen ezért, miután felnövünk, nagyon sokan irtózunk a tanulástól. Pedig hihetetlen fontos tud lenni ahhoz, hogy egy gazdag életünk legyen.

Az első lépés mindenképpen az, hogy újra kell kalibrálnunk a hozzáállásunkat. Tehát, el kell fogadnunk azt, hogy a tanulás alapból egy izgalmas dolog, amely során új ismereteket sajátíthatunk el. Ezt pedig anélkül tehetjük, hogy a büntetéstől félnénk. Mivel ha valami érdekel minket, akkor miért ne raknánk bele magunktól az erőfeszítést. Ezen az úton pedig teljesen meg tudjuk változtatni az életünket.

A Hollywood Nyelvstúdió is tökéletes példa lehet erre. Én például sosem hittem volna, hogy egyszer meg fogok rendesen tanulni angolul. A középiskolás tanáraim ugyanis tettek róla, hogy kirázzon a hideg ettől a nyelvtől. Viszont az kétségtelen, hogy az angol manapság már elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember normálisan tudjon mozogni a világban. Éppen ezért örültem meg annyira, mikor megláttam egy „Angol magántanár, nyelvtanulás, nyelvtanfolyam, nyelviskola – Hollywood Nyelvstúdiók” kiírást az interneten.

A Hollywood Nyelvstúdió már rögtön elnyerte a tetszésemet azzal, hogy az oldalukon mindennek utána lehetett olvasni. Angol nyelviskolából ugyanis rengeteg van Magyarországon és nagyon nehéz megállapítani azt, hogy ezek közül melyikek biztosítanak valódi minőséget. Így azonban megtudhattam, hogy a Hollywood Nyelvstúdió hozzáállása miben különbözik a többitől és mitől lesznek egyediek.

Alapból már annak nagyon örültem, hogy magánórákról lesz szó. Félre ne értsetek, nagyon hasznos tud lenni egy csoport, ha mindenki ugyanannyi munkát rak bele a tanulásba. Viszont általában az szokott történni, hogy egy valaki lemarad és utána a többieknek is lelassul a tanulási folyamata. Ezt pedig én mindenképpen el szerettem volna kerülni.

A magánóra pedig arra is lehetőséget ad, hogy a Hollywood Nyelvstúdió kifejezetten úgy tudja kialakítani nekünk az óráinkat, ahogy mi szeretnénk. Tehát, elsőként felvázolhatjuk nekik azt, hogy milyen terveink vannak az angol nyelvvel. Könnyen lehet ugyanis, hogy nem egy nyelvvizsga a cél, hanem mondjuk az, hogy folyékonyabban tudjunk kommunikálni másokkal.

Bármit is választunk azonban, mindenképpen ki kell tűznünk egy időpontot, amire ezt el akarjuk sajátítani. Ez motiválhat minket is a haladásra, viszont nem ezért használja ezt a módszert a Hollywood Nyelvstúdió. Hanem azért, mert ha esetleg nem sikerülne megvalósítani a tervet az adott időn belül, akkor vissza fogjuk kapni a pénzt, amit a tanfolyamra befizettünk.

Ez egy hihetetlen ajánlat volt számomra. Most már nagyon örültem, hogy rákattintottam az „Angol magántanár, nyelvtanulás, nyelvtanfolyam, nyelviskola – Hollywood Nyelvstúdiók” feliratra. Azután pedig, hogy elolvastam, hogy nem kell majd magolni, vagy házi feladatot csinálni, már biztos voltam benne, hogy ők lesznek az ideális választás.

Nem is haboztam tovább, felkerestem őket az oldalon található telefonszámon. Külön örültem annak, hogy ezeknél a lépéseknél is pont olyan rugalmasak és odafigyelők voltak, mint minden másban. Így pedig hamar találtunk egy olyan időpontot, amit könnyen be tudtam illeszteni a munkám mellé. Hihetetlen, hogy egy „Angol magántanár, nyelvtanulás, nyelvtanfolyam, nyelviskola – Hollywood Nyelvstúdiók” felirat mennyi változást hozott.