Bizony én is sokszor megszenvedtem az iskolába járással járó kisebb-nagyobb kellemetlen szituációkat. A gyerekek néha igen kegyetlenek tudnak lenni, máskor viszont sokkal érettebbnek tűnnek, mint a felnőttek. Ezt már így felnőtt fejjel is látom és mindig csodálatba ejt.
Emlékszem, általános iskolában az én osztályomban kevesen voltunk, és a lányok nem annyira kedveltek – mikor éppen milyen kedvük volt. Ez azért volt, mert jóban voltam a fiúkkal és a felsősökkel, ami nekik nem jött össze.
De általában minden hamar elmúlt, már csak azért is, mert rájöttek, hogy nem egy ördög vagyok, csupán barátkozok, nincs ebben semmi különös. Szóval ez is hamar elmúlt az általánosban, aztán jött a középiskola, ahol inkább a klikkesedés ment, de az se volt olyan súlyos, mert amúgy is olyan sokan voltunk, hogy hamar mindenki megtalálta azt, akivel végül szoros barátságba került.
Az oktatás számomra nem mindig a legkellemesebb emlékeket idézi fel bennem, és belegondolva igazából, az se nagyon volt a szívem csücske. Valahogy sosem voltam úgy oda azokért, amiket tanultam, egy dolgot szerettem, idegen nyelvet tanulni és szerencsére sok tantárgyat idegen nyelven tanultam. Emiatt aztán az egyetemi tanulmányaimat is ezzel kapcsolatban választottam ki, ugyanis német nyelvészetet tanultam.
Mindenki másképp éli meg a sulis éveit, nekem is van jó és rossz élményem, de azért örülök, hogy túl vagyok rajta. Persze a „munkás élet” is tartogat minden nap meglepetéseket, de ez már csak így megy.