Egész őszintén elkeserítőnek érzem, ahol napjainkban az oktatás tart. A gyerekek napi 6-8 vagy akár 10 órát is ott vannak az iskolában, és mégis… nem tanulnak jóformán semmi hasznosat. Egész nap olyan dolgokkal tömik a fejüket, amelyeket aztán nem tudnak használni majd az életük során. Persze, én is tanultam a mátrixokról, a másodfokú egyenletekről, rengeteg mindent elolvastam és bemagoltam, mert kellett, de soha nem volt szükségem ezekre, a legtöbb dolgot már el is felejtettem, és a kötelező olvasmányok nagy része inkább csak eltaszított az irodalomtól, mintsem az irányába vonzott volna. Így tehát elhatároztam, hogy engem aztán nem fog érdekelni, hogy a gyerekeim milyen jegyeket kapnak az iskolában, arra azonban figyelni fogok, hogy hasznos dolgokat tanítsak nekik.
Most már 14 és 16 évesek a gyerekeim, és úgy érzem, egyáltalán nem volt ostobaság úgy állni hozzá a nevelésükhöz, ahogy azt tettük. Nem mondom, hogy kiemelkedően jól teljesítenek a suliban, de még így sem utolsók, viszont az osztálytársaik mellett és korosztályuk tagjaihoz képest, úgy érzem, sokkal érettebbek, sokkal tudatosabban állnak hozzá a világhoz.
Nemrég például egy nagyon komoly, felnőtt téma volt nálunk terítéken: a lakásbiztosítás fogalma. Tulajdonképpen nem is én huzakodtam elő vele, hanem pont befizettük az éves biztosítást, és akkor kérdezett rá a kisebbik fiam, hogy ez tulajdonképpen micsoda, mit jelent, miért kell ezzel foglalkozni. Már nyitottam is a számat, hogy elmagyarázzam neki a lakásbiztosítás fogalmát, de a nagy máris közbeszólt, hogy ő már ezzel tisztában van, mert a múltkor hallotta, hogy erről beszélgetünk apával, és utánaolvasott az interneten (ez is milyen szuper már, hogy ennek olvas utána a neten, és nem valami értelmetlen dolgot néz!).
Én ezután nagyjából csak mosolyogva hallgattam a beszélgetésük, és nagyon elégedett voltam magammal. Elmagyarázta a nagyobbik fiam az öccsének, hogy az életünk tele van mindenféle kockázattal: nem tudjuk kiszámítani pontosan az időjárást, sőt, ha ki is tudjuk számítani, nem biztos, hogy tudunk tenni a ránk nézve káros hatásai ellen, ahogy más emberek gondolatait, cselekedeteit sem tudhatjuk előre, nincs sok rálátásunk a saját jövőnkre. Azt tudjuk csak, hogy szinte bármi megtörténhet velünk. Bármikor lehet annyi csapadék, hogy kiáradjon egy folyó és az árvíz tönkretegye a házunk, földcsuszamlást okozzon, esetleg becsaphat a házunkba a villám, tönkrevágva az elektromos hálózatot, akár komolyabb tűzesetet is okozva. Nem tudhatjuk, hogyan fog viselkedni a velünk szembejövő az úton, lehet, hogy figyelmetlenül előz, és összeütközünk.
A lakásbiztosítás fogalma tehát tulajdonképpen azt fedi le, hogy az ember gondol a jövőjére. Ezek az események nem biztos, hogy bekövetkeznek, de van esély rá, és az ember valamennyire fel tudja mérni a kockázatot, hogy mire mennyi lehetőség van, mert egy harmadik emeleti lakásba azért mégis kisebb eséllyel fog betörni egy tolvaj, mint egy földszintibe. Amikor az ember lakásbiztosítást köt, akkor tulajdonképpen felméri ezeket az esélyeket, és egy céggel köt egy biztosítást, akinek egy adott összeget kell fizetni, és ezért cserébe garantálja, hogyha bármi bekövetkezik a bejelölt lehetőségek közül, a kárt vissza fogja téríteni.
Olyan szépen elmagyarázta neki, hogy én bele sem szóltam, épp csak annyit fűztem hozzá, hogy nekünk például a Pannon-Safe Kft-től van a lakásbiztosításunk, mert számunkra árban is ez felelt meg a legjobban, arról nem is beszélve, hogy mennyire átlátható a webes felületek, online lehet kötni a szerződést, tehát sokkal gyorsabb, mint a legtöbb egyéb helyen, és telefonálgatni se feltétlenül kell, ami azért általában csak hosszú zenehallgatás szokott lenni, nagyon sokszor nehézkes ügyintézéssel. Itt azonban mindig minden gyorsan és egyszerűen működik, a munkatársaik nagyon kedvesek és segítőkészek, és ismételten csak hangsúlyozni tudom, hogy számunkra árban is megfelel, itt találtunk a legjobb ajánlatra, miután felmértük, hogy pontosan mit szeretnénk lefedni a lakásbiztosítással.
A fiúk mondták, hogy majd biztosan nekik is lesz lakásbiztosításuk, és remélik, hogy a 20 éves PannonSafe lesz még akkor is, mikor ők elköltöznek majd itthonról ‒ amilyen jó cég, amennyi jót hallok mindenfelől róluk, szerintem lesz ‒, mert ők is itt akarnak biztosítást kötni.