Elképesztő fontos az, hogy az ember milyen oktatásban részesül. Én például nem tudom, hogy most hol lennék, ha a szüleim nem helyeztek volna ekkora hangsúlyt erre. A nagymamám például gyerekkoromtól kezdve folyamatosan könyveket vett nekem. Ez pedig megalapozta a későbbi szeretetemet az olvasás iránt. Mellette pedig anyukám is egy nagy példakép volt számomra, mivel tanítónéniként nagyon sok játékos oktató alapanyaga volt.
Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a gimnázium egy időre kiölte belőlem az összes érdeklődést a tudomány különböző fajtái iránt. Főleg azzal, hogy mennyire nem intuitív módon tanították nekünk a dolgokat. Minden inkább a presztízsről szólt és ha egyszer bekerültél egy skatulyába, onnan már nagyon nehéz volt kijutni. Viszont nagyon örülök, hogy újabban újra felfedeztem magamban azt az érdeklődést, ami új felfedezések felé viszi az embert.
Bár nem gondoltam volna, hogy a munkámban is hasonló élményeim lesznek, de mégis ez történt az előző héten. Ráadásul egy olyan témában, mint a plasztikkártya nyomtatás. Általában az én feladatom az ilyen dolgok beszerzése, ha kell, viszont most már egy ideje nem voltunk elégedettek a beszállítónkkal. Éppen ezért elkezdtem keresgélni az interneten és nemsokára meg is találtam a Color Nyomda weboldalát, a plasztikkártya nyomtatás kulcsszavak kapcsán.
Manapság már nagyon fontos az, hogy az embernek milyen az online megjelenése. Hiszen a leendő ügyfél vagy vásárló számára ez az első jel arról, hogy mégis milyen szolgáltatást várhat el az adott helyen. A Color Nyomda pedig tisztában volt ezzel és éppen ezért az oldaluk nagyon igényes és könnyen kezelhető. Utóbbi egyébként talán egy még fontosabb szempont. Hiszen ha azzal megy el az időm nagyobbik része, hogy a különböző menüpontokat keresem, akkor nem hiszem, hogy az adott céget fogom választani.
Így azonban nem kellett ettől tartanom. A Color Nyomda oldalán ugyanis csak a felső menüsort kell használni ahhoz, hogy a minket érdeklő részlegre kerüljünk. Nekem is csak ki kellett választanom a „plasztikkártya nyomtatás” kiírást és már el is kezdhettem böngészni. Az oldalon ugyanis rengeteg, részletes tájékoztató elérhető arról, hogy mégis mit takar a szolgáltatásuk. Én ennek nagyon örültem, hiszen, ha azt mondom a főnökömnek, hogy találtam egy helyet, akkor minden infóra szüksége lesz.
A plasztikkártya nyomtatás tájékoztató pedig tényleg mindenre kitér. Úgyhogy megtudhattam, milyen fajta plasztikkártyákat lehet tőlük igényelni. Ahogy azt is, hogy nekünk milyen infókat kell majd biztosítanunk nekik. Utóbbi egy hatalmas segítség számomra. Mivel az időm nagyrésze azzal szokott telni, hogy különböző cégekkel levelezgetek oda-vissza. Ezt az időpazarlást pedig könnyedén el lehetne kerülni akkor, ha minden cég elmondaná azt, hogy mit is szeretne tőlünk.
Körbenéztem még az interneten, hogy másoknak mi a véleménye a Color Nyomdáról. Nem számít, hogy milyen értékelést olvastam, mindegyik pozitív volt. Ez pedig még nagyobb bizalommal töltött el azzal kapcsolatban, hogy ez lesz az ideális választás. Most már csak az maradt hátra, hogy én magam is próbára tegyem a szolgáltatásukat.
A Color Nyomda pedig ezen a ponton sem okozott csalódást. Az e-mail váltás rövid volt és lényegre térő, úgyhogy nemsokára már meg is indulhatott a plasztikkártya nyomtatás folyamata. A termékek, amiket kaptunk, hozták azt a minőséget, amit elvártunk volna tőlük. Azóta pedig nem kell mást keresnem, ha hasonló dolgot kéne elintézni a cégnél.