Sajnos nem tanítják, hogyan kell jól és megfizethetően céget alapítani

A felsőoktatás mindig egy külön út volt azoknak, akik tanítani szeretnének, de nem olyan kötött módon, ahogyan azt egy általános vagy középiskola megköveteli. Ott már inkább számít a szakmai tudás, mint a folyamatos tudásátadás és mellette történő fegyelmezés. Pont ezért sokan választják a tanítás ezen fajtáját, köztük természetesen én is így tettem.
Mégis ettől függetlenül foglalkoztatott a gondolat, hogy kellene valami mást is csinálni. Tévedésbe ne essünk, attól még, hogy felsőoktatásban tanít az ember, attól még a fizetése nem lesz rögtön felső kategóriás. Ennek megfelelően mindig gondolkodok azon, hogy miféle munkákkal is tudnám bővíteni álláshalmozói palettámat.
Úgy egy hónappal ezelőtt elkezdett érdekelni a cégalapítás. A témája még nem körvonalazódott bennem, de ez nem tántorított vissza attól, hogy elkezdjek nézelődni a piacon, felmérjem a lehetőségeimet. Elsősorban a cégalapítás költségei érdekeltek, mert akármennyire mondjuk, hogy a pénz nem boldogít, azért jó szívvel nem is fektetjük bele azt az ismeretlenbe.


Azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok a találati eredményeimmel, elvégre rábukkantam a topcegalapitas.eu weboldalára, ami hasznos információk tárházának bizonyult. Azt hittem, hogy milliós nagyságrendekről lesz majd szó, ehhez képest pár 10 ezer forintból is el lehet indítani egy Kft-t, ha az ember kellően elengedi a fantáziáját, és belevág az ismeretlenbe.

Persze, ha magadnak szeretnéd elintézni az egészet, és szeretnél felfogadni magad mellé egy erre szakosodott ügyvédet, valamint minden más szakértőt, akkor bizonyára máshogy jön ki a matek, de vannak már nagyon jó csomagok is. Ezek azért jelentősen mérsékelik a cégalapítási költségeket, és kényelmesebbek is, mint minden után rohangálni.


Aztán ahogy belevágtam a dologba, bebizonyosodott, hogy tényleg úgy van, ahogy elgondoltam. Egyszerűen és nagyszerűen, ráadásul rövid idő alatt létrejött a cégem minden előzetes és alapítás utáni dokumentációval együtt. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy elégedett vagyok az eredménnyel.


Tehát adódott lehetőség arra, hogy minimális cégalapítási költségekkel létrehozzam az első vállalkozásomat, és a topcegalapitas.eu csapata még arra is felhívta a figyelmemet, hogy nem csak ebben segítenek, de székhelyet is tudnak biztosítani, ha nem rendelkezek erre alkalmas saját székhellyel. Ez hatalmas könnyebbség, és azért ezen kívül nyilván ennél fontosabb tény az is, hogy egy Budapesti székhellyel rendelkező cég mégiscsak nagyobb figyelmet kap, mintha a Fertő-tó melletti kis faluk valamelyikéből indítottam volna el az egész elképzelésemet.


Röviden és velősen csak ajánlani tudom a céget, mert nagyon sokat segítettek abban, hogy képes legyek egy kicsit előrelépni egy vállalkozással. Szóval, ha gondolkozol valami hasonlóban, amivel egy kicsit felpezsdítenéd az életedet, a szakmai tapasztalatodat, vagy csak egyszerűen hizlalnád egy kicsit a pénztárcádat, akkor mindenképp nézz körül ezen az oldalon. Biztosra tudom állítani, hogy sok hasznos információt kaphatsz a cégalapítás költségeiről, részleteiről és mindenféle egyéb kis kiegészítéséről. Így pedig hamar tisztába is kerülhetsz a lehetőségeiddel.


Nekem bevált, én most már sikeresen elindultam, és itt az ideje, hogy más is megtapasztalja, milyen jó érzés, ha segítenek megvalósítani egy elképzelésedet.